Amikor visszhangzik a kenyér

Ma két hónapos a blog. Hosszú két hónap volt ez. Az elején amikor elkezdtem még fogalmam sem volt, hogy miket fogok írni. Volt a fejemben pár "világmegváltó" komoly téma. Ezekből valószínű száraz, közhelyekkel teli unalmas szarokat írtam volna. El is kezdtem ezekkel, a blog legeleje, kb. 2-3 poszt ezekből áll. Ilyesminek indult a matekházis poszt. Ez még ilyen félkomoly, néhol vicces (janem..) poszt. Hát igen.. ilyen komoly blognak indultam. Aztán hajaj. A fűszállal elszabadultam. Akkora sikere lett, hogy jobbnak láttam, ha elindulok ezen a vonalon. Könnyebbnek is tűnt, mert nem kellett nagy gondolatokat kifejteni, és értelmes téma után kutatni. Jöttek is a posztok, kaptam a visszajelzéseket, éltem nagyon. Egyik legjobb időszakom az évben. Aztán valami újat akartam. Jött ez a Jancsi és József. Szintén sikere lett. Boldog voltam nagyon. Aztán jöttek a versek, Google átírások (kevésbé sikeres) és a recept, amiből még csak egy volt. Hasítottam. Őszi szünetben volt, hogy napi négy posztot írtam. Durva (janem). Aztán valami megtört. Két napig nem írtam, mert nem volt időm, aztán rágörcsöltem. Mindenáron valami vicceset, valami extrát akartam írni, és persze ilyenkor esélytelen h sikerül. Kicsit kétségbe estem. Mi van, ha nem tudom folytatni? Szerencsére nem rágódtam sokat rajta. Úgy voltam vele, majd ha úgy érzem írnom kell és jó lesz, majd írok. Így telt el kb. két hét. Egy hete végre írtam. Nem lett a legjobb, de kezdésnek elment. Végül tegnap éreztem magamban, hogy igen, ezt most jó lesz. És igen! Végre megint jöttek a lájkok, jött a nézettség. Bár elég szar hetem volt, feldobott. Újra rendszeres lesz a blog, megy tovább. :)

Ha már itt lelkizek vagy mi, írok így összességében én és a blog viszonyáról. 

Nem. 

Vagyis írnék szívesen, csak nem akarok untatni senkit. Szóval fontos nekem a blog, kifejezhetem magam, blabla. Lényeg, hogy másokat szórakoztatok vele, és mosolyt tudok csalni az arcokra. Nekem ez mindennél többet ér.